Kovászos dagasztás nélküli kenyér

Ismét egy kenyérrecept jön, naná! De hát mit csináljak, ha ez az egyik hobbim.

Mostanában időszűkében szenvedek, ezért kissé nehezebben veszem rá magam, hogy kenyeret süssek, így a ház ura kénytelen volt boltit enni. De mivel egy lapon sem lehet a két kenyeret - a saját házisütésűmet és a boltit - emlegetni, így nekiduráltam magam, és szakítottam időt a sütésre - kis csavarral. Korábban (évekkel ezelőtt) én is lázba jöttem a new yorki pék pofonegyszerű dagasztás nélküli kenyerétől, így úgy gondoltam, visszatérek ehhez, de továbbra is csak kovásszal vagyok hajlandó dolgozni. Szerencsém van, mert az időjárás is nekem kedvez, a kovász alig pár óra alatt szépen megkel, így rövidíthetem a készítésre fordított időt, és megspórolom az olajos dagasztás plusz a hajtogatások idejét, a ráfordított munkát.

A dagasztás nélküli kenyér kifejezetten lusta (na jó, időhiányos :P) háziasszonyoknak lett kitalálva. :)

Jöjjön most az én verzióm (továbbra sem vagyok hajlandó méricskélni, minden szemre megy):

A szokásossal indítok: a kovász megetetem, kettéveszem, a kisebbik részét kint hagyom kelni, a másik megy vissza aludni a hűtőbe a következő felhasználásig.

A szép napsütéses, meleg időben tényleg csak egy-két óra, és ez lett belőle:

Talán látszik, hogy a kovász közel kétszeresére kelt, későn vettem észre, vissza is esett, de ez nem befolyásolta a működését. Felöntöttem szénsavmentes ásványvízzel egész addig, amíg a kovász felmászott az üvegben, és aztán még adtam hozzá, amíg a megfelelő masszaállagot el nem értem, de ezt egy kicsit később. Ja, ha nem említettem volna: ez rozskovász, teljes kiőrlésű rozsliszttel. Alaposan felkevertem, feloldottam.

Ezt követően átöntöttem a dagasztótálamba, rászitáltam a lisztet (kb. 50 dkg), adtam hozzá két kiskanál sót, egy nagyon kevés cukrot (elhagyható), és fakanállal néhányat kevertem rajta, épp csak annyit, mintha nokedlit csinálnék. Csurgattam még hozzá egy kevés olajat is, mondjuk olyan fél evőkanálnyit. A masszának is pont olyan állagúnak (tehát sokkal hígabbnak, mint a normál kenyértészta) kell lennie. Körülbelül ilyennek:

Ezután el is lehet felejteni egy fél napra. Mondjuk muszáj is, a DNK (dagasztás nélküli kenyér) lényege a hosszú, minimum 12 és maximum 18 órás - de ezt már nyilván mindenki tudja, a neten fellelhető ez az információ - pihenő, kelesztési idő kell. Tehát éjszakára érdemes hagyni. Hát nem isteni? Semmi munka, és mindjárt lesz finom, ropogós házikenyerünk! :D Ne felejtsük el a tálat lefedni.

A fél nap letelte után az összes teendőnk mindössze annyi, hogy egy kevés liszttel még a tálban tessék-lássék áthajtogatjuk a kétszeresére nőtt igen lágy masszánkat (hadd javasoljam, hogy a tál aljára is szórjunk lisztet, hogy ne tapadjon nagyon oda, így könnyebb lesz majd átjuttatni a sütőtálba), és úgy hagyjuk másfél órára (megint lefedjük), amiből az utolsó fél órában begyújtjuk a sütőt maximális hőfokra, és a sütőedényt is belehelyezzük. Sajnos a memóriakártyám megsérülhetett, mert a megkelt tésztáról készül képem nem lett elérhető, de ezen a képen látszik, hogy meddig ért fel (ez a lisztezett-formázott állapota, közvetlenül az utolsó pihenő előtt):

Na jó, lehet, hogy ennél a műveletnél talán kissé maszatosak leszünk, de ezt az árat meg kell fizetni az időspórolásért. ;-) A másfél óra letelte után a szokásos elővigyázatossággal kivesszük a fedeles sütőedényt a forró sütőből (még mindig az ovális jénai tálamat használom), belepotyogtatjuk a kenyeret, egy kis vízpermet megy a tetejére, rátesszük az edényre a tetejét és megy a sütőbe kb. 30 perce.

A 30 perc letelte után levesszük a tetejét, kissé mérsékeljük a tüzet, és egy olyan 20 perc múlva van egy szép, ropogós héjú, lyukacsos, illatos házikenyerünk. Amit az elkészülte után kifordítjuk a sütőedényből és rácsra tesszük kihűlni.

Mondjuk egy ilyen, másfél kilós finomságra lehet számítani: