Kapkodós kenyér

Úgy tűnik, hogy a blogom önálló életet él. Én nem gasztroblognak vagy kenyérsütős blognak szántam, de ez lett belőle. Azért próbálkozom kitörni belőle. :)

Minden hétvégén sütök egy vagy két vekni kenyeret, attól függően, hogy mennyi kedvem van, vagy mennyire van szükség. Az elmúlt néhány hétben egymás után többet is sütöttem, mert vittem pl. ajándékba. Azok nyilván "túl lettek buzizva" - az egyik olvasóm írta, és nagyon tetszik, azóta használom, bár ő nyilván nem poénnak, hanem kritikának szánta, de sebaj -, de itthonra azért nem cifrázom túl. Sima fehér kenyeret gondoltam sütni és mellé még lángost is.

Igen ám, de millió egyéb dolgom is volt, valahogy most nem úgy osztottam be az időmet, mint egyébként szoktam, nem is értem, mert time management-ben világbajnok vagyok. De most sok minden eltérítette a gondolataimat. Többek között a tavasz közeledte is. Mivel, mint ismeretes, tavaly megvettem a luxusmotort, és úgy gondoltam, hogy a motoros szezon beállta előtt azért még átnézetem. Megdumáltam a szerelővel, hogy szombaton ebéd után átviszem hozzá. Kiderült, hogy nem mindenkinek ugyanakkor van az ebéd, mint nálunk... Szép komótosan készítgetem a kenyeret, amikor is rám csörög a szerelő, hogy na mi van már, mikor viszem a motort... Még sehol sem tartottam, nemhogy az ebédre gondoltam volna... Ja, kettő is elmúlt már. Na, hát ez van. Így baromi gyorsan gondoltam mindent összehozni, persze nem jött össze. Kezdve azzal, hogy ebben a nyomorult párás időben a kovász sem úgy kelt meg, ahogy én elvártam volna - hozzáteszem, hogy a házat sem fűtöttük agyon. 12 óra alatt alig mozdult meg a kovász, de mit volt mit tenni, azzal dolgoztam. Ugyanazt a kovászt használtam a lángoshoz is, mint a kenyérhez, jó nagy adagot készítettem elő. De mivel jött a sürgető telefon, így az olajos dagasztást már konkrétan elszúrtam. Nem tudtam kétszer dagasztani, csak egyszer, ráadásul nem figyeltem oda, és olyan mennyiségű olajat löttyintettem a masszára, hogy alig bírtam beledolgozni. Tíz percig dagasztottam kézzel! Szakadt rólam a víz, mondjuk a tészta is rendesen ki lett dolgozva. Utána öltözködés, rohanás, átvittem a motort a következő településre a szerelőhöz, majd hazahozattam vele magam, mert nem arra rendezkedtem be, hogy három órát gyalogoljak hazáig - a tömegközlekedést nem nekem találták ki. De így legalább a szerelő is megtapasztalta, hogy muzsikál a jármű, mert eddig csak a műhelyében duruzsolt.

Ekkor már másfél óra is eltelt az olajos dagasztás óta, ideje volt hajtogatni. Azt is elnéztem, mert közben belekezdtem másba, így az óránkénti hajtogatás átcsúszott olyan másfél-kétórás ütembe. Éreztem, hogy ebből már nem lesz semmi... Végül szombat este 10 órakor bebugyoláltam a kelesztőtálat a szokásos takaróba és elmentem lefeküdni. Mint említettem, nincs pokoli hőség a házban, de arra mégsem számítottam, ami fogadott reggel: egy centit sem mozdult a tészta. Na gondoltam, klassz, megint követ fogok sütni... Csodálkoztam is, mert a hajtogatásoknál szépen levegősödött a tészta, rengeteg buborék volt benne. És sehol sem fázhatott meg a masszám. Mindegy, nem vagyok az a feladós fajta. Ráadásul az új öntöttvas edényem, amiben olyan finomakat tudok sütni pont be van fogva - disznóvágás volt a héten - így visszatértem a kezem ügyében lévő jénaihoz (már arra sem volt időm, hogy a cserépedényemet beáztassam). Megformáztam a kenyeret, begyújtottam a sütőt, és reméltem a legjobbakat.

A szokásos 30 perces fűtési idő után betettem a veknit a jénaiba, megspricceltem, lefedtem, ment be a sütőbe. És elfelejtettem, hogy már nem a vasban sütöm, így korábban mérsékeltem a hőt meg vettem le az edény tetejét. Időben észbe kaptam és próbáltam korrigálni, de akkor már nem is reménykedtem. Szerencsére a kenyér tette a dolgát, szépen emelkedett, de már nem hittem neki.

Végül csak megsült és elég pofás lett. 1 kiló 40 deka:

Ebédre pedig lángost gondoltam, ha már megküzdöttem vele. Ennek a tésztájába már jutott teljes kiőrlésű rozslisztből is. Úgy terveztem, hogy néhány napig ezt fogok itthon eszegetni, de tegnap váratlan vendégeim voltak, így kisütöttem mindet (annyi még maradt, hogy ma ebédre ezt vigyek). Zsírban sütöttem - ha már van friss zsír a disznóvágásból -, fokhagymás-kapros tejföllel és chilis sajttal megszórva isteni volt. A vendégeim egyet-egyet ettek, és csak pihegtek utána. Volt, aki kipróbálta azt a sült hagymát is ott a háttérben rászórva a lángosára. Jófajta borral-sörrel leöblítve elég jó kis este volt. :D