Tegnap este megtörtént. Eleinte nagyon készültem rá, majd ahogy közeledett az idõpont, egyre inkább kezdtem elveszíteni a bátorságomat. Sokat mérlegeltem, hogy mennyit nyerhetek vagy veszíthetek azzal, ha érvényesítem az akaratomat és megvédem a becsületemet.
Minden jól indult, volt egy könnyed beszélgetésem a párommal, aki szomorúan jegyezte meg, hogy nagy a csönd a házban, szeretne gyerekzsivajt.... Mindezt azért, mert ugyebár továbbra sem voltam egy levegõt szívni a nagyobbik lányával, akit ez a tény szemmel láthatóan egyáltalán nem zavart.
Beszélgetés közben borozgattunk, így elszállt a félelmem, és úgy döntöttem, a végére járok: egyszer és mindenkorra. A páromat beküldtem a lányaihoz, magamat felvérteztem a kinyomtatott bizonyítékokkal, és belekezdtem. Sajnos az elfogyasztott alkoholmennyiség miatt nem voltam teljesen összefüggõ, sokszor nem azt és nem úgy mondtam, ahogy akartam, de a lényeg így is elég érthetõ volt.
És az érdekesség: a kis kígyó végig beleröhögött az arcomba. Nem érdekli, hogy nem szeretem, õ sem szeret engem, csak az apja miatt visel el, csak õ miatta jön. (mondjuk, ez eléggé érdekes, mert kerek egy hónapig felé sem nézett...). Flegma volt, nagyképû. Szívesen megütöttem volna... Mindegy, a lényeget elmondtam, kiüvöltöttem magam, megkönnyebbültem, ott is hagytam rögvest. Hanem az apja összemlott. Sosem hitt nekem, akkor jöttem rá. Tûrte, hogy mondjam a magamét, de nem hitt nekem. Tegnap este viszont õ is olvasta a lánya szavait. Nagyon kiakadt. Csalódott. Kivitte magával a nagyobbik lányát, jó egy órát voltak távol. A kisebbik zokogott - holott õt nem bántotta senki -, alig gyõztem vigasztalni.
Egy óra múltán utánuk mentem, hogy figyelmeztessem a páromat, hogy a kisebbik gyereke sír, amellett éhes is már (mint mondtam: többé nem fõzök rájuk). És akkor láttam, hogy az megtörtént, amit elõre tudtam: a nagyobbik sírt és zsarolta az apját. Azzal, hogy õ most azonnal hazamegy. Mondtam, hadd menjen. Erre az apja azt mondta, hogy ha most elmegy, többé ne is jöjjön. Nos, a fagyi visszanyalt...
Még figyelmeztettem, hogy készüljön, a volt felesége fog még telefonálni, mert "természetesen" a lánya nem úgy fogja tálalni az eseményeket, ahogy történt. A párom ezt is nyugtázta, mondta, hogy igen, várja a telefont. Mindezt úgy beszéltük meg, hogy a nagyobbik ott szipogott az apja mellett. Nem vettünk róla tudomást. Majd bementem, mert nem volt ott semmi keresnivalóm többé....
Reggel eljöttem, dolgozni. Apuci kikísért, beszélgettünk, szõnyeg alá söpörtünk...
De jobb, könnyebb így. Remélem, ezután már nem fog ez a kis valami többé bekavarni...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.