Jobb, mint tintával papírra vetni. ;-)

Kívül-belül szőke személyzet

2008/11/27. - írta: kekecke

Történt, hogy imádott városomban megnyílt a leghipiszupibb bevásárlóközpont. És ahogy ez lenni szokott, óriási nyitási kedvezmények voltak, programok, hosszított nyitvatartás, miazmás.

Nos, ahogy ez lenni szokott, mi, a pórnép sem akartunk kimaradni az össznépi hancúrból, így felkerekedtünk, mi, a kiscsalád: férfi, nő, férfi két gyereke.

Miután már szétmászkáltuk a cipőinket beültünk egy olasz fagyizó-kávézóba, név szerint valami Gelati vagy mi a szöszbe. Kívül gyönyörű fagylaltköltemények a pultban, de mi már fáradtak voltunk, így inkább leültünk, de előtte megtudakoltuk, hogy mennyivel fog többe kerülni a fagyi, ha nem tölcsérbe, hanem kehelybe kérjük. Megnyugtattak, hogy semmivel sem, ha nem kérünk rá díszítést. Hát nem kértünk. Négyen összesen tizenhárom gombócot kértünk (3-3-3-4), és természetesen mind másmilyen volt (160,- Ft/gombóc). A pultnál megnéztük, hogy mit szeretnénk és mindenki megjegyezte a sajátjának fantázianevét (mer' az volt dögivel!).

És itt kezdődtek a problémák. A festett hajú felszolgálólányka - Evelyn ypszilonnal, szigorúan! - nem tudott megbirkózni a feladattal. Ahelyett, hogy fogta volna a tollat és a papírt, valami kis füzetecskében mozgatott valami kütyüt és kereste az általunk bemondott fagyikat (mint nem sokkal ezután kiderült, nála csak vonalkódok voltak és egy leolvasó), de hiába, mert szerinte olyanok, amiket mi szerettünk volna nem léteztek. Mi pedig bőszen bizonygattuk, hogy de. Tessék kifáradni a pulthoz, és megnézni.

Én már igen fáradt és ingerült voltam ennyi bénázás láttán, így meg találtam kérdezni, hogy nem lenne-e egyszerűbb a papír és a ceruza...? Erre Ypszilonosunk azt válaszolta, hogy azt náluk nem lehet. Hát, ha nem lehet...

Nagy nehezen megérkeztek a kelyhek. És igen! Nem azt hozta, amit kértünk. Az enyém volt a legfeltűnőbb, mert volt rajta olyan színű is, amit biztosan nem rendeltem. Rákérdeztem, hogy az micsoda? Amikor kiderült, hogy erdeigyümölcs, akkor kiakadtam. Ugyanis rendkívüli módon utálom a bogyós gyümölcsöket. Mintegy irtózom tőlük. Így talán érthető, hogy kevéssé civilizált módon kértem ki magamnak, hogy ezt megegyem. A lányka kétségbeesetten vitte vissza a fagyimat, miközben a többiek beletörődve ették a sajátjukat.

Egyszer csak megjelent egy fehéringes - ez valószínűleg valami főnök lehetett a színkódok alapján, mert Ypszilon kisasszony sárgainges volt - és közölte, hogy nincs olyan fagyi, amit én kértem. Én Amarello fantázianevűt kértem (sima joghurtos fagyi), a sárgainges meg Amarettót értett. És erre hozta az erdeigyümölcsöt??!! Na mindegy. Újfent rákérdeztem, hogy ha a rendszer - ti. vonalkód - nem bizonyul működőképesnek, nem lehetne mégis papír-ceruza..? És lehetett...

Megérkezett a fagyi - én még ettem, amikor a többieknek már semmilyük sem volt, bibí! - és a számla. 2.080,- Ft-ról, és kézzel hozzáírva még 640 Ft. Odaintettem Ypszilonkát - a neve rajta volt a számlán, innen tudtam - és barátságosan rákérdeztem, hogy az micsoda? Ő pedig közölte velem, hogy hát az az én 4 gombócos kelyhem, amit ugye később hozott ki...

Én ott teljesen kész lettem ettől az értelmi színvonaltól. Annyit kértem csak tőle, hogy ugyan számolja már össze az általunk elfogyasztott gombócok mennyiségét, és azt szorozza be az árral. És lássatok csodát: kijött a 2.080,- Ft! Így lejavította a gépi számlát (blokkot, mindegy) kézzel - lehúzta a 640,- Ft-ot.

Ugye kitaláljátok, hogy egy fillér borravalót sem kapott? Otthagytuk a pénzt az asztalon, és eljöttünk. Ypszilonka odaindult felénk, de csak annyit mondtam: "ott a pénz az asztalon".

Csak még az érdekelne, hogy aznap vajon hány szerencsétlent próbáltak meg így lehúzni, még akkor is, ha ez mind véletlen volt. Ha egyszer nem bírták a vonalkódos rendszert jól összehozni és megtanítani az alkalmazottaknak, akkor maradtak volna a jól bevált papíros módszernél.

Az átverésre nem mentség, hogy véletlen volt...

Ja: Evelynke festett fekete hajú volt.

Címkék: ezmegaz
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepkiselet.blog.hu/api/trackback/id/tr40790776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása