Na, ismét kedvenc párosom történéséről kell írnom.

Úgy tűnt, hogy klasszul összecsiszolódtak. Voltak persze súrlódások (ezért is csiszolódnak...:-)), de egyre jobban oldották meg a gondokat, vitákat. A férfi többszöri - igen kedves! - kérésre a nő végül odaköltözött hozzá.

 Meglepő dolgokat tapasztalt magán: a korábban - valljuk be - trehány nő minden nap mosogat, este nem fekszik le úgy, hogy mosatlan lenne a mosogatóban. Magától meglátja a takarítani valót, és még a kertben is tevékenykedik. Komoly jellemfejlődésről tett tanúbizonyságot.

Ahogy a párja is. Makacs, öntörvényű - időnkét a "bunkó" jelzőt is rá lehet húzni! - emberként képes már felismerni, ha hibázik, és a maga módján kedvesen helyrehozni a dolgokat. Szóval, úgy tűnt,  működik a dolog, az ellenvélemények ellenére is.

Aztán történt valami: a férfi mobilja megcsörrent. Felvette, gyanakodva, mert szám nélkül hívták. A beszélgetés elején még ott állt a kedvese mellett, aki neki főzött éppen vacsorát. Majd néhány pillanat múlva (ahogy rájött, hogy kivel beszél) elhangzott a bűvös, rémisztő mondat: "nem vagyok egyedül".

A nő itt kezdte el hegyezni a fülét. De sajnos hiába, mert a férfi elegánsan kisétált a házból az udvarra. Még hallatszott, ahogy a nagyképű férfiak módján "kokettált" a hívóval. Nem volt nehéz kitalálni gondolom, hogy nőnemű volt az.

A párja tovább kavargatta a levest, és alig várta, hogy bejöjjön az ember. Aki kisvártatva be is jött, és valami elképesztő blőd szöveggel próbált terelni (valami gond volt a kutyájukkal). A nő nem hagyta magát, és kerek-perec rákérdezett, hogy mi volt ez a "nem vagyok egyedül" duma.

És persze, hogy kiderült, hogy egy volt barátnő érdeklődik emberünk után. Az asszony kikészült, már átélte ezt a helyzetet szinte ugyanígy. Mielőtt még efektíve megcsalták volna ki is rúgta az akkori delikvenst. De az érzés, a vészjelzés ugyanaz volt. És most már nem finomkodott, mint annak idején.

Igen, jelenetet rendezett. Jogosan, szerintem. A pasi eleinte férfimód terelt, hisztizett, hogy minek ezt felfújni, de aztán gyorsan elhallgatott. Azt hiszem rájöhetett, hogy mekkora paraszt volt. De meg sem próbált a nő érzésein enyhíteni.

A fájdalmas érzés és a megvilágosodás ekkor jött. A korábbi - sok-sok évvel ezelőtti jómadár - egy tanult, jól képzett állatorvos volt. A mostani meg egy parasztember. És mind a kettő egyforma: csaló. Úgy tűnik, ez genetikailag kódolt a férfiakban...

Nem tudok tanácsot adni. Ha van valaki, aki olvassa, megkérem, mondja el a véleményét. Hátha a nézőpontok ütköztetése hoz valami hasznosat...

Ja, nincs bizonyíték a megcsalásra. De az a tény, hogy a férfiember nem vallotta be, hogy nem él egyedül, mi több: van valakije, arra enged következteni, hogy van miért aggódni...