Állatszeretet - állatvédelem?

Aki ismer tudja rólam, hogy fanatikusan szeretem a négylábúakat. Kutya, macska, ló, kecske, birka, bármi. Egész felnőtt életemben tartottam kutyát, macskát, külön-külön is, de főként egyszerre. A jelenlegi lakhelyem kiválasztásának is fő szempontja volt az állattartás lehetősége. Egy cicával és kutyával költöztem, hamarosan három cica lett (hoztam a többi családtagot is, ahogy már korábban írtam). 

Másfél hete történt, hogy egy éjszaka arra jöttem haza, hogy egy idegen kutya van az udvaromban. Első gondolatom nyilván az volt, hogy "te hogy kerülsz ide, ki vagy te?!", illetve az, hogy elzavarom. De első pillantással levett a lábamról. Kedves, barátságos fiatalnak látszó kutyus volt. És még másnap is, amikor lehetőségem volt jobban szemügyre venni. Az enyém jól elvolt vele, egyedül enni nem hagyta, így külön kellett őket etetnem. 

Mivel a lehetőségeim nem adottak ahhoz, hogy két kutyát tartsak azonnal a közösségi médiát hívtam segítségül, hogy megtaláljam a gazdáját. Addig persze etettem, itattam, foglalkoztam vele. Tele van gyógyulófélben lévő sebekkel, ijedten húzza össze magát a felemelt kéztől, gyanakvó, de ugyanakkor rendkívül szeretetéhes, kedves fiatal (egy év körüli) ivaros kan. 

A posztomat sokan megosztották, gazdi (persze) nem jelentkezett. Az idő múlásával egyre több szomszéd jött panasszal - ki normálisan, ki kevésbé -, hogy mennyi kárt okoznak a kutyáim. Merthogy a kerítés mindenütt lyukas, ott mennek ki, ahol akarnak. Mondtam, hogy a "sárga kutya" - így aposztrofálják a faluban - nem az enyém, de nem tudok vele mit kezdeni, elzavarni nyilván nem fogom. Kaptam tippet, hogy jelentsem be az önkormányzatnál, és akkor majd elviszik vagy kilövik. Ja, persze! Majd én fogom egy KUTYA életét kioltatni!!! 

A kerítést amennyire tudtuk befoltoztuk a lányommal (jött meglátogatni a hétvégén), szerszámok híján eléggé ősemberi módszerrel, de úgy tűnik, működik. A kutyáknak vettem nyakörvet (az öreglány három hónap alatt kettőt hagyott el, gondolom felakadt a kerítésbe a portyázásai során), tápot, pórázt, játékot. Jövő hétre tervezem az állatorvosi látogatást (fizetés után ugyebár): a gyerekkutya marad. Mindezt azért, mert megtudtam, hogy miként került hozzám: a "gazdája" KOCSIVAL hozta el egészen Hajdúböszörményből és dobta ki a faluban lévő libatelepen, ahol nyilván nem tűrték meg. Onnan talált valahogyan ide hozzám (nem tudom, milyen messze van az a libatelep, azt sem tudtam, hogy errefelé van ilyen). 

És most mindenki engem abuzál, mert befogadtam egy neveletlen, eldobott kutyát. Aki nem mellesleg egy hét alatt professzori szinten tanult, megtanult ülni, már nem kergeti a cicákat, jön, ha hívom, bújik, kimutatja a szeretetét, megáll az ajtóban, eszébe sem jut besurranni. És azt mondják, hogy jobb, hogy eldobták, mintha agyonütötték volna. Tényleg???? Közel egy évig lakott valahol-valakinél, aki egyszer csak megunta, és ahelyett, hogy gazdát talált volna neki, vagy elvitte volna menhelyre egyszerűen KIDOBTA?! És ő a jófiú, mert NEM ÖLTE MEG? Hát hol élünk??? 

Az öreg kutyám kivirult, hogy van valakije. A cicákkal is jól elvolt, de ezzel a sárga kutyával össze van nőve. Már csak miatta is megtartom, hiszen ő a családom. De nem tudom, meddig tűrnek a szomszédok. Kénytelen vagyok láncra verni őket, amikor nem vagyok itthon, amíg a tulaj rendbe nem hozza a kerítéseket (ígéretet tett rá). 

Hogy lehet ezekre haragudni, vagy bántani őket?!