Örökké elégedetlen vagyok a kenyérkölteményeimmel. Még akkor is, ha mások ódákat zengenek róluk. Ennek oka lehet persze az is, hogy szebbnél szebb házi kenyereket látok a neten. A múlt hétvégén (amikor a lányomék itt jártak) nem tudtam aludni, és éjszaka a neten szörföztem, amikor sokadjára szembe találtam magam a pizzakővel. Most alaposabban megnéztem magamnak, átolvastam az ajánlót, a hozzászólásokat, és szombat éjjel háromnegyed tizenkettőkor meg is rendeltem. A kő szerdán meg is érkezett. Erről az oldalról rendeltem: http://www.igazipizza.hu/
Közben telefonon is beszéltem a cég tulajdonosával: Nagy Zoltánnal, nagyon segítőkész fiatalember, jó tanácsokat adott.
Így hát nem is volt akadálya annak, hogy kipróbáljam az új szerzeményemet. A szokásos félbarna-kenyérreceptemet használtam, annyi kis csavarral, hogy egy kis pohárnyi natúr joghurtot tettem a tésztájába (ennyi maradt meg korábbról, semmire sem volt elég, de sajnáltam volna kidobni): tartine-féle kenyér.
A víz helyett a joghurtban oldottam fel a sót a pihentetés után (jó, persze ahhoz is adtam vizet). A kész kenyértészta a gömbölyítésre 1.9 kg-os lett. Ment is a hűtőbe 20 órára (szombaton délben tettem be a hűtőbe, és ma reggel nyolckor került be a sütőbe). Fél nyolckor odapörköltem a sütőnek az igazipizza.hu weboldalon leírtak szerint (tegnap már felfűtöttem egyszer, mert gondoltam sütnék egy kis húst is, mi bajom lehet. :) )
Amíg a sütő - és benne a kő - forrósodott, a kenyér a kosarában pihent a tűzhely tetején, melegedett. Közben megszórtam a kapott pizzalapátomat kukoricadarával, ráfordítottam a kenyeret, bemetszettem, kissé megspricceltem és "ráhelyeztem" a forró pizzakőre. Na, hát mivel ezt még korábban nem gyakoroltam, kissé elbénáztam. A tészta csak egy icipicit lógott le a kőről, gondoltam, nem lesz nagy baj, elvégre úgyis felfelé fog nőni. Hát, nem csak felfelé nőtt. :) Tíz percig ment az ajánlás szerinti maximális hőfokon a sütő, amikor már éreztem valami furcsa illatot, így benéztem (már csak azért is, mert lányos zavaromban kifelejtettem a gőzőlős edénykémet). Mit mondjak, érdekes látvány fogadott:
Szemérmesen elétettem az edénykét, de azért így is látszik, mennyire "lemászott" a tészta. :)
Ekkor mérsékeltem a hőt (hetes a maximum nálunk, így ötösre), és további 40 percig sütöttem a kenyeret. Majd a lapát segítségével kivettem (van még mit gyakorolni a mozdulaton), rácsra tettem, hagytam kihűlni. Ekkor a kenyér még nagyon kemény volt, de egy olyan húsz perc múlva már klassz rugalmas, de mégis ropogós héjjal örvendeztetett meg. Lemértem, a súlyvesztés 10 dkg volt, így a végeredmény egy 1,8 kg-os csoda lett. A galériában található képeken látszik, hogy míg korábban a kedvenc öntöttvas edényemben nem tudott rendesen alakulni a tészta, itt most minden irányba tudott növekedni:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.